Ezért ilyen alacsonyak a kötelező biztosítások tarifái
Az idei kötelezőkampányban több biztosító is jelentősen csökkentette a tarifáit, ez azonban korántsem jelenti, hogy az önköltségi árakhoz közelítenének a tarifák - a K&H Biztosító vezérigazgatója szerint.Kaszab Attila hozzátette: ennek oka, hogy a személyi sérüléses balesetek száma a zéró tolerancia, illetve a válság hatására jelentősen csökkent. A Genertel értékesítési igazgatója azonban felelőtlennek tartja a biztosítások átlagárának csökkentését.
Kétmilliót vártunk, de úgy tűnik, másfél millióan lesznek azok, akik kötelező gépjármű-biztosítást váltanak az idén - mondta az InfoRádiónak a K&H Biztosító vezérigazgatója, aki szerint ez meglepetés.
Sok kritika érte a biztosítókat a díjcsökkentés miatt, amely már önköltséges ár alá viszi a kötelező díjakat. Kaszab Attila szerint igaz, hogy csökkentek a díjak, de hangsúlyozta: a kárfizetéseknél elsősorban a személyi sérülések azok, amelyek meghatározzák, hogy egy biztosítótársaság mennyi kárt fizet ki. Márpedig 2005 óta a személyi sérüléssel járó balesetek száma csökken.
Ha továbbra is így csökkennek a károk, akkor a biztosítók kifizetései is csökkennek, vagyis a díjak is - mondta a vezérigazgató, aki kiemelte: a díjak kialakítását több hónapos matematikai kalkuláció előzte meg, és figyelembe vették a statisztikákat is.
Kaszab Attila szerint a személyi sérüléssel járó balesetek csökkenéséhez hozzájárult, hogy javult a közlekedési kultúra a zéró tolerancia bevezetése következtében. Kevesebb a gyorshajtó és az alkoholos befolyásolás alatt vezető.
Kevesebbet is autózunk a drága üzemanyagárak miatt - tette hozzá a K&H Biztosító vezérigazgatója.








