Kötelező biztosítás kalkulátor 2018

G

Kötelező biztosítás 2021: rengeteg autós kgfb-díja ugorhat meg
Változnak a kgfb-szabályok, rengeteg autósnak ugorhat meg a díja - figyelmezttet az egyik alkuszcég. A mintegy 1,1 millió, tíz évnél régebben vásárolt autók, kismotorok, utánfutók, egyéb rendszámozott járművek érintettek. Ezek tulajdonosai most nagyjából átlagosan 10 százalékos kgfb-díj drágulásra számíthatnak


Kötelező biztosítás 2021: robbanni fog a kötelező biztosítás ára
Bombaként ketyeg, s év közben robbanhat a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási díj – vélik a CLB biztosítási alkusz cég szakértői a novemberi, kampánynak már alig nevezhető kgfb-váltási időszak kezdetén.


Kötelező biztosítás kalkulátor 2020: Nem lát gondot a MABISZ
Tavaly már átléphette az 1100 milliárd forintot a biztosítók díjbevétele. A társaságok további növekedésre számítanak az idén, de nem lesz hatástalan az ingatlanpiac várható lassulása, vagy a fogyasztóbarát lakásbiztosítás megjelenése.


Kötelező biztosítás 2020: kilistázzák a rossz sofőröket
Több százezer autós szembesülhet azzal, hogy a károkozói pótdíj miatt a normál tarifa másfél-kétszeresét, extrém esetben akár az ötszörösét számítják fel a biztosítók. A rossz sofőrök ajánlatát is kötelező befogadni a biztosítóknak, amelyek - érthetően - nem kapkodnak az ilyen ügyfelek után.


Kötelező biztosítás 2020: akár 100 ezer forintos átlagdíj jöhet
Az év elején 60 ezer forint fölé emelkedett a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások átlagos díja. Tavaly ilyenkor még 50 ezer forint alatt volt az éves díj. A nagycsaládok autóvásárlási kedvezménye is szerepet játszhat a növekedésben.


Történelmi csúcson a biztosítási díjbevételek
A kötelező gépjármű felelősségbiztosításokból érkező díjbevétel 173,6 milliárd forint volt, ami több, mint 22 milliárddal haladta meg az előző évi szintet.


Kötelező biztosítás, KGFB 2019
Nagyot drágulhat a kötelező biztosítás: a szakértők 10-15 százalékos díjemelésre számítanak. A november elején kezdődő év végi kötelező gépjárműfelelősség-biztosítási (kgfb) kampányban 140-150 ezer átszerződő gépjármű-tulajdonosra számítanak a szakértők.


Magasak a kgfb-díjak?
A biztosítók díjbevétele még nem érte el a 2007-es szintet, de a következő 10 évben a mai mintegy ezer milliárd forintos díjbevétel duplázódása várható.


Olcsóbbak lesznek a kötelező biztosítások?
Megszűnhet a baleseti adó jövőre. A kötelező biztosítás díja után fizetendő 30 százalékos adót 8 éve vezették be. A megszüntetése azonban nem feltétlenül jelent árcsökkenést, mert közben a biztosítási díjak is emelkedhetnek. Viszont elképzelhető, hogy nem, vagy csak minimális áremelés lesz.


Hogyan válasszunk kötelező biztosítást?
A biztosítók közötti választáskor kevesen foglalkoznak azzal, miben különbözik egy-egy biztosítás, pedig a plusz díjazásért köthető kiegészítő szolgáltatások biztosítónként változóak lehetnek és számos problémára megoldásként szolgálhatnak.


Kötelező biztosítás kalkulátor 2018: tovább drágul a biztosítás
A díjemelkedés folytódására, de mérséklődésére számíthatunk a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások piacán - hangzott el Biztosítás 2018 konferenciánkon. A casco még inkább versenyző termék, mint a kötelező biztosítás, de a 15%-os biztosítási adó miatt ez a termék szinte sehol sem nyereséges a biztosítóknak.


KGFB: legyünk körültekintőek a váltáskor
A biztosítók legkésőbb a biztosítási évforduló előtt 50 nappal kötelesek írásban tájékoztatni ügyfeleiket a következő egy évre vonatkozó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (KGFB) díjakról.


A durva drágulások mellett díjcsökkenés is van a kötelező biztosításoknál
Miközben a hírek rekordmértékű drágulásról szólnak, konkrét kalkulációink alapján a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjak nagyot nőttek, jelentősen csökkentek, sőt változatlanul is maradtak. Mindezt egyszerre, persze biztosítónként eltérő módon.


Folyamatosan drágul a kötelező biztosítás
Az egymillió év végi biztosítóváltással érintett autós közel tíz százaléka ellenőrizte biztosítási díját ma reggelig az internetes kalkulátoron. Az autósok rekordmértékű, 27 százalékos díjemelkedéssel találkoztak díjszámításaik során.


Kötelező biztosítás: érdemes figyelni a kedvezményekre
A jogszabályban rögzítetteknek megfelelően a piaci szereplők november 1-jén éjfélig közzétették az év végi évfordulós szerződésekre vonatkozó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjaikat. A 13 piaci szereplő közül 12 társaság új díjat hirdetett meg január elsejétől, egy társaság továbbra is a korábban meghirdetett díjait alkalmazza jövő év elejétől.


Kötelező biztosítás 2018, KGFB 2018
Az év végi kampány egyre inkább veszít jelentőségéből. Várhatóan tehát nem befolyásolja a kampány lefolyását, ha az online szerződések bevezetéséről szóló törvényjavaslat elfogadásával nem lesz szükség kézzel aláírt példány beküldésére az ilyen szerződéseknél - írja az MTI.


Mit térít a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás?
Ha a javítási költségek meghaladják a pótlás költségeit, a biztosítók totálkárossá nyilvánítják a gépjárművet - idézi Hangyási István, a Mabisz Gépjármű Kárrendezési Bizottság elnöke Világgazdaságnak adott interjúját az MTI.


Kötelező biztosítás: robogóra is kötelező a kgfb!
Sokan nem tudják, hogy a segédmotoros kerékpárokra is kötelező kgfb-t kötni, ha részt vesznek a közúti közlekedésben.


Emelkedett a kötelező biztosítás ára 2017-ben
Az első fél évben 8,5 százalékkal 34 500 forintra nőtt a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításainak (kgfb) átlagdíja a tavaly első félévi szinthez képest.


Kötelező biztosítás 2017, KGFB 2017: igazolni kell a biztosítás meglétét
Az MNB folyamatosan vizsgálja a biztosítók friss és meglévő kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifái meghirdetésének és alkalmazásának jogszerűségét.


Kötelező 2017: drágult a kötelező biztosítás
2016 harmadik negyedévében a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves átlagdíja 32 000 forint körül volt, ami 21 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában mért 26 400 forintos összeget.


Kötelező biztosítás 2016: ne felejtse el befizetni a kötelező díját!
A szokásos március 1-jei határidő helyett már február 29-ig rendeznie kell a díjrészletet annak, akinek év végi évfordulós a biztosítása – írta a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).


Kötelező biztosítás 2016: Jön a kötelezőkampány
Legkésőbb november 2-án hirdetik meg új kötelező gépjármű-felelősségbiztosításaik díjait a biztosítók, ha terveznek egyáltalán díjváltoztatást. A tarifák elsősorban azok számára lesznek érdekesek, akik még 2010 előtt vásárolták gépjárművüket.


Kötelező biztosítás 2016: a legtöbb autósnak emelkedni fog a tarifája
Nagyon durván megdrágult a kgfb Magyaroroszágon az utóbbi időben, írja a Világgazdaság. A Netrisk indexe szerint már 28 ezer forintos átlagos éves díj körül járunk itthon.


Kötelező biztosítás 2015: folyamatosan drágul a kgfb
Az idei első félév végén átlagosan 26 311 forint volt a személygépkocsikra kötött kötelező gépjármű felelősségbiztosítások (kgfb) éves díja, ami 22 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, elsősorban a középkategóriás autók kötelezőjének díja emelkedett.


Drágult a kötelező gépjármű-biztosítás
Idén már 25-30 százalékkal emelkedett a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások díja, júniusban személyautóknál már 26 ezer forint fölött járt az átlagdíj - írja a Világgazdaság.


Kötelező biztosítás: folytatódik a drágulás
Míg az év első napján átlagosan 22 566 forintért lehetett éves kötelező gépjármű felelősségbiztosítást (kgfb) kötni, addig március végére az átlagdíj 25 123 forintra emelkedett. A növekedés jóval magasabb az egy évvel korábbinál, a múlt év elején még 20 105 forintos éves átlagdíj tavaly március végére még csak 21 002 forintra emelkedett.


A KGFB törvény módosítását javasolja a Magyar Autóklub
A Magyar Autóklub a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvény módosítását javasolja, mert egyrészt a gazdasági totálkár fogalommeghatározása nincs összhangban a kgfb-ben és a Polgári törvénykönyvben (Ptk), másrészt versenyjogilag aggályosak a szabályok


KGFB 2015: Drágulhat a kampányra a kötelező biztosítás
A gépjárműfelelősség-biztosítás kampánya mint minden évben, idén is november elsején kezdődik. A különbség annyi, hogy évről-évre egyre kevesebb autós érintett benne. Mert sokuknak már év közben van az évfordulójuk.


Drágul a kötelező biztosítás 2015-re
Másfél év alatt 13 százalékkal nőtt az autók kötelező felelősség biztosítása. Továbbra is átlagosan másfélszern drágábban köthetnek kötelezőt azok, akik autóvásárlás miatt azonnal kénytelenek kötelező gépjármű felelősségbiztosítást kötni, mint azok, akik szerződésük évfordulóján döntenek arról, maradnak-e jelenlegi biztosítójuknál, vagy máshová szerződnek.


Kötelező biztosítás: ezek a kérdések Önt is érinthetik biztosításával kapcsolatban
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás témaköre mellett egyetlen autós sem mehet el, hiszen miként nevéből is adódik, annak megkötésére mindenképpen ügyelni kell. Az alapvető tudnivalókon túl azonban rendszeresen felmerülnek olyan kérdések, melyek az autó biztosítását érintik.


KGFB 2014: Ismét drágább lett
A kampányban még alig 12 ezer forint volt a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) átlagdíja, azóta viszont ismét 20 ezer forint körüli átlagos tarifával kötnek szerződést az ügyfelek – derül ki a Netrisk kgfb-indexéből.


Kötelező biztosítás 2014: ne hagyja az utolsó napra
Aki másik biztosítónál akarja megkötni a jövő évre a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását (kgfb), annak a meglévő biztosítását december 1-jéig kell felmondani, de ez a nap az idén vasárnapra esik.


Kötelező biztosítás 2014: nőnek a kötelező biztosítás díjai
Akár 1,5 millió autós is díjemeléssel kell számoljon a ma hajnalban megjelent 2014-es biztosítási tarifák alapján, tájékoztatta az MTI-t a tarifákat elsőként elemző egyik alkuszi portál.


Kötelező felelősségbiztosítás 2014: gyökeresen megváltozhat a biztosítási ügyintézés
Jelenleg Magyarországon a kárt okozó fél biztosítójánál kell elintézni a kötelező felelősségbiztosítás (kgfb) alapján járó kifizetést, de ennél ügyfélbarátabb a saját biztosítós - direkt - megoldás. Az e mellett és ellen szóló érveket vette sorra a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a honlapján közzétett konzultációs anyagában.


Kötelező biztosítás 2013: év közben éri meg igazán váltani
Míg év végén minden negyedik, év közben csupán minden nyolcadik arra jogosult autós cseréli le a kötelező biztosítását. Pedig ilyenkor éri meg igazán váltani!


Rólunk
A magyar biztosítási piacon jelenleg sok biztosítás közvetítő működik. A biztosítók széles termék kínálatában csak a szakmát átfogóan ismerő szakember találja meg a megbízója


Partnereink
AXA csoport Magyarország AEGON Allianz EUB Generali Genertel Groupama K&H MKB Posta Signal TIR Union Uniqua MABISZ etikai- és versenykódexe


Kapcsolat
Interloyds Magyarország Pénzügyi Zrt. Rövid név: Interloyds Zrt. Adószám: 14711497-2-13 Cégjegyzékszám: 13-10-041731 Felügyeleti nyilvántartási számunk: 209061212104


Casco biztosítás
Teljeskörű CASCO Biztosítás Elemi kár: a gépjárművet, alkatrészét, tartozékát károsító tűz, villámcsapás, robbanás, földcsuszamlás, kő- és földomlás,


Flottabiztosítás
Kérjen ajánlatot és mi megkeressük az Önnek leginkább megfelelő biztosítást!


Kötelező biztosítás felmondása
Biztosítóváltás esetén kötelező biztosítását szabályszerűen évfordulóra tudja felmondani. Felmondása csak akkor lesz érvényes, ha felmondólevele, évforduló előtt 30 nappal írásban


Lakásbiztosítás
Kérjen ajánlatot és mi megkeressük az Önnek leginkább megfelelő biztosítást! A lakásbiztosítás fedezetet nyújt olyan károkra, amelyeket természeti erők okoznak az épületekben. Biztosítható


Társasházbiztosítás
Kérjen ajánlatot és mi megkeressük az Önnek leginkább megfelelő biztosítást! A teljes körű társasház biztosítás, társasházak a lakóparkok a lakásszövetkezetek számára,


Felelősségbiztosítás
Kérjen ajánlatot és mi megkeressük az Önnek leginkább megfelelő biztosítást! Általános felelősségbiztosítás Biztosított/szerződő: gazdálkodó szervezetek és gazdálkodó


Lakásvásárlási hitel
A lakáshitelek A lakáskölcsön, olyan lakossági kölcsön, melyet a hitel speciális célja, és ezzel összefüggésben számos alkalmazott módszer, eljárás különböztet meg a


Önkéntes Nyugdíjpénztár
A nyugdíjpénztár fogalma A nyugdíjpénztár egy olyan, külön törvényben szabályozott önszerveződő intézmény, amely lehetőséget teremt tagjai számára, hogy aktív éveik alatt,


KGFB törvény
2009. évi LXII. törvény a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról Az Országgyűlés a károsultak fokozott védelme, a gépjárművel okozott károk következtében


Aktív kárrendezés
Az aktív kárrendezés azt jelenti, hogy egy káresemény bekövetkeztekor a balesetet szenvedő vétlen károsult fél nem a károkozó biztosítójánál kell intézze gépkocsija kárrendezését,


Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás tájékoztató
Szerződésre kötelezettek Magyarországon a 190/2004. (VI.8.) Kormányrendelet szerint minden gépjármű üzembentartójának, vagy tulajdonosának kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kell kötni.


Kötelező biztosítás szerződéskötés
Az ajánlattétel előtt tisztázni kell, hogy miért szándékozunk kötelező biztosítást kötni: tulajdonszerzés miatt vagy korábbi szerződés felmondása miatt Ha az új szerződő olyan


KGFB díjnemfizetés
Biztosítási szerződést megszüntető esemény. Akkor következik be, amikor az esedékes biztosítási díjat a respiro végére (esedékesség + 30 nap) sem fizetik meg. Ha egy gépjárműre a kötelező


Hogyan köthetem meg online?
Kötelező biztosítás - Online biztosítás kötés Online biztosítási portálunk segítségével kényelmesen számolhat a biztosítók által hirdetett jövő évi kötelező


Az online biztosítás előnyei
Miért éri meg Önnek online megkötni biztosítási szerződését? Ha biztosítás kötését online intézi, azt megteheti könnyen, gyorsan, és egyszerűen, akár otthonról is! A biztosítás


Hitel fogalomtár
Hitelfogalomtár Adós:Az a természetes személy, aki jogosult a bank szolgáltatásának igénybevételére, akinek a bank a kölcsönszerződés alapján meghatározott pénzösszeget bocsát


Kötelező + Casco együttkötés
Ne töltsön dupla időt azzal, hogy külön-külön számolja ki a kötelező biztosítás és CASCO díját. Nem csak pénzt, időt is megtakaríthat ha egyben köti meg!


Linkek
Online biztosítás kötés - www.biztositas.mobi Tőzsdehírek egy helyen - www.tozsdehirek.hu


Gépjármű besorolás 2012
Személygépkocsik és motorkerékpárok esetében a teljesítmény alapú besorolás lépett életbe. Ennek alapjául a forgalmi engedélybe bejegyzett KW teljesítmény számít. Haszongépjárművek


Kötelező biztosítók listája
A kötelező biztosítás 2012. évre szóló tarifa hirdetése 2011.október 30-a. A 2012. évi kalkulátor előreláthatólag 2011. november 1-től fog működni. AEGON Magyarország Általános Biztosító


KGFB online kötés menete
Kötelező biztosítás - Online biztosítás kötés Online biztosítási portálunk segítségével kényelmesen számolhat a biztosítók által hirdetett jövő évi kötelező


Online díjszámítás 2020
Tisztelt Ügyfelünk! Köszönjük, hogy érdeklődik honlapunk, és szolgáltatásaink iránt. Az online felületen elérhető díjszámítási folyamatok jelenleg felülvizsgálat


Letöltések
Összeférhetetlenségi szabályzat letöltése