KGFB 2014: Ismét drágább lett

Kötelező biztosítás kalkulátor 2018

A kampányban még alig 12 ezer forint volt a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) átlagdíja, azóta viszont ismét 20 ezer forint körüli átlagos tarifával kötnek szerződést az ügyfelek – derül ki a Netrisk kgfb-indexéből.

A biztosítók tavaly év eleje óta bármikor hirdethetnek új tarifákat év közben is, ezzel a lehetőséggel pedig több társaság élt is azóta. A PBA Praeventio lapunkhoz eljuttatott összesítése szerint jó néhány biztosító volt, amelyik fél tucatnál is több alkalommal módosította már 2013 eleje óta év közben a tarifáit, és az idén is módosított már két cég kivételével mindenki. Ez a két társaság a CIG Pannónia EMABIT és az Uniqa voltak.

Több biztosító is növelte a díjat a nagyobb tehergépjárművek, vontatók, pótkocsik, illetve a fuvarozó cégekhez tartozó flották esetében. Az Aegonnál januárban nőtt a vontatók alapdíja, áprilistól pedig emelkedik az alapdíj a pótkocsik és félpótkocsik esetében is. Az Allianz is növelte március közepén a vontatók minimumdíját, április 7-től az Astránál is nőnek bizonyos esetekben a tehergépkocsi alapdíjak. A Genertelnél is nőtt a 10 tonna fölötti pótkocsik és vontatók alapdíja már januárban, az MKB szintén januárban, a Posta pedig februárban emelte ebben a kategóriában a díjait. A Signalnál februárban emelkedett a kgfb díja a veszélyes anyag szállítására, valamint nemzetközi áru- és személyfuvarozása használt járművek pótdíja, áprilisban pedig a pótkocsiknál, félpótkocsiknál és vontatóknál is jön a díjemelés. A trendből a KÖBE lóg ki, a biztosító egyesület februárban éppen csökkentette a pótkocsik és félpótkocsik alapdíját.

A teljes cikk itt olvasható.

 

Vissza